Polyák a Soros-pénzből működő Mérték Médiaelemző Műhely vezetőjeként döntött arról, mely médiumok kapjanak pénzt Pressman pályázatán, ahol több mint 115 millió forintot osztottak szét az »arra érdemesek« közt. A győztesek között találjuk a 444 és a Telex kiadóját is – milyen érdekes, ők mentegették a leglelkesebben Polyákot, amikor a tenyérbemászó ember meg akarta fúrni Orbán Balázsnak, a miniszterelnök politikai igazgatójának doktoriját.
Hősünk most azt magyarázza, a »független« hazai médiumoknak azért van szükségük a külföldi pénzekre, mert az Orbán-kormány eltorzította a sajtópiacot. Mivel a külföldi médiavállalatok kivonultak az országból, nincs olyan forrás, ami ezt a külföldi pályázati rendszert kiiktathatóvá tenné. Pedig milyen szépen indult, amikor a rendszerváltás után felállt a teljesen új alapokra helyezett médiarendszer – nosztalgiázik Polyák humanista. – Teljesen normális volt, hogy nyugati cégek vásárolták fel a magyar médiát.”
Nyitóképünk illusztráció. Fotó: Facebook